ETNIKAI TÉRKÉPEK TRIANON ÁRNYÉKÁBAN

Az etnikai térképezés múltja, jelene és jövője

 

Felhívás

A Mika Sándor Egyesület Jelenkori Munkacsoportja az ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékével együttműködve sok szeretettel hív minden érdeklődőt a 2017. április 20–21-én megrendezendő Etnikai térképek Trianon árnyékában – Az etnikai térképezés múltja, jelene és jövője elnevezésű térképtörténeti műhelyébe. A kétnapos szemináriumra az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának Könyvtárában kerül sor, emellett meglátogatjuk a HIM Hadtörténeti Térképtárat is, amely a Kárpát-medence leggazdagabb, közel félmillió térképészeti dokumentumot őrző térképészeti közgyűjteménye.

A közelgő trianoni centenárium apropóján előtérbe került kutatások magukkal hozták a különböző nemzeti térképészeti vállalkozások iránti érdeklődés megélénkülését is.

A szeminárium egyedülálló lehetőséget kínál alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók, doktoranduszok, valamint fiatal kutatók számára hazánk egyik legösszetettebb történeti eseményének számító Trianoni-kérdéskör földrajzi-térképészeti aspektusainak legújabb megközelítések mentén, eredeti térképek segítségével történő tanulmányozására, bepillantást nyújtva az etnikai térképészet módszereibe, korábbi és mai törekvéseibe, valamint a téma térképtári- és levéltári kutatási lehetőségeibe is. A műhelymunka mellett a résztvevők előadásokat hallgathatnak a téma elismert szakembereitől, továbbá térképtári látogatáson vehetnek részt.

A program fővédnöke Klinghammer István akadémikus, professor emeritus (ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék). A workshop munkanyelve magyar, a műhelymunkában 15 fő vehet részt. Az eseményre Budapesten kerül sor, de szívesen látunk kollégákat a vidéki, illetve határon túli egyetemekről is. A részvétel ingyenes, a vidéki hallgatóknak a szervező Mika Sándor Egyesület szükség esetén szállást és útiköltség-hozzájárulást biztosít. A neves szakemberek részvételével zajló kiscsoportos szeminárium teljesítéséről oklevelet adunk, amely önéletrajzi tételként felhasználható.

Ha a program felkeltette az érdeklődését, kérjük, hogy a mellékelt jelentkezési űrlapot töltse ki és küldje vissza a mikaegylet@gmail.com címre legkésőbb 2017. április 3-áig.

Budapest, 2017. március 13.

Segyevy Dániel Zoltán

főszervező

 

Tudnivalók

Szakmai adatok:

Fővédnök:

Klinghammer István professor emeritus (ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék)

 

A szakmai programok felelősei:

  • Bartos-Elekes Zsombor egyetemi docens (BBTE Földrajz Kar, Magyar Földrajzi Intézet),
  • Jankó Annamária igazgató (HIM Hadtörténeti Könyvtár és Térképtár, igazgató)
  • Segyevy Dániel Zoltán doktorandusz (Universität Leipzig, GSGAS)
  • Tátrai Patrik tudományos főmunkatárs (MTA CSFK FKI)
  • Török Zsolt Győző egyetemi docens (ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék)

 

Témakörök:

  • Nemzetépítés és térképészet
  • Államhatár-változások Kelet-Közép-Európában a XX. század első felében
  • Az trianoni béke-előkészületek térképészeti munkálatai
  • Területi revíziós törekvések a Kárpát-medencében a két világháború között
  • Nemzetiszocialista törekvések a Kárpát-medencében
  • Az etnikai térképezés mai törekvései
  • Az etnikai térképezés módszerei
  • Az etnikai térképezés mai irányai és lehetőségei
  • A térképtörténeti kutatások nemzetközi lehetőségei, fórumai

 

Technikai adatok:

Helyszín: ELTE IK Könyvtár (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C. I. em. 835. terem)

Időpont: 2017. április 20–21. (csütörtök–péntek)

Jelentkezési határidő: 2017. április 3.

Kapcsolat:

mikaegylet@gmail.com

http://www.mikaegylet.hu/tevekenysegunk/szekfu-gyula-szabadegyetem/terkeptorteneti-muhely/

www.facebook.com/events/264816027303361/

 

A kitöltött jelentkezési lapokat a mikaegylet@gmail.com drótposta címre várjuk!

 

A felhívást ide kattintva töltheti le.

A jelentkezési lapot ide kattintva töltheti le.