Beszámoló A reformáció útjai műhelykonferenciáról

2017. május 11-én került sor a Szekfű Gyula Szabadegyetem első műhelykonferenciájára az ELTE BTK Múzeum körúti Szekfű Gyula Történeti Könyvtárában. A tanácskozás az európai szellemi élet egyik legfontosabb eseményére, az idén 500 évesként ünnepelt reformációra fókuszált a téma és a korszak jeles kutatóinak részvételével. Borsodi Csaba intézetigazgató, dékánhelyettes megnyitója után a népes közönség egyaránt hallhatott elemzéseket a későközépkori egyháztörténetről, a reformátorok által használt nyelvezetről, valamint a XVI–XVII. századi magyar irodalomban és eszmetörténetben feltűnt toposzokról. A sok esetben interdiszciplináris megközelítésű előadások igyekeztek árnyalni a reformációról kialakult képet, rámutatva arra, hogy a kereszténység jelentős megújulását hozó folyamatnak milyen fontos hatása volt az európai népek történelmére. A szabadegyetem célkitűzéseinek megfelelően nemcsak a koraújkori történelemmel foglalkozó szakembereket, hanem a szélesebb közönséget is sikerült megszólítania a szervezőknek. Az ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatói és hallgatói mellett budapesti és vidéki pedagógusok is megtiszteltek minket jelenlétükkel, de a Bethlen Gábor Alapítvány és a Magyar Írószövetség tagjai is ott ültek a közönség soraiban. A legfrissebb kutatási eredményeiket is bemutató szakértők igyekeztek válaszolni a közönség által feltett kérdésekre, illetve egymással is termékeny vitába bocsátkoztak. A rendezvényt ezúttal is tartalmas, kötetlen beszélgetés zárta.

 

Fényképgalériánk a Facebookon ide kattintva megtekinthető.