A Térképművek Trianon árnyékában című könyv a történettudomány, a térképészet és a földrajz nagysikerű, új eredménye. A Központi Statisztikai Hivatal dísztermét megtöltő közönség előtt Fülöp Ágnes főigazgató kiemelte: a KSH Könyvtárának szakmai kötetsorozata számos tudományterület alapműveinek biztosít jegyzett publikációs fórumot. Isó Gergely elnök (MSE) örömét és köszönetét nyilvánította, hogy a Szekfű Gyula Szabadegyetem részeként egy nem szorosan történettudományi témában született kiadványt, amely egyesületünkhöz is kötődik, az ország ilyen neves intézményében mutathatunk be először.
Tagtársunk monográfiáját jeles szakértők: Zeidler Miklós történész (MTA TTI tudományos főmunkatárs, ELTE BTK egyetemi docens), Keményfi Róbert néprajzos (egyetemi tanár, Debreceni Tudományegyetem) és Gyuris Ferenc geográfus (Junior Príma-díjas egyetemi adjunktus, ELTE TTK) értékelték Arató György győri püspöki levéltáros moderálásával. Kiemelték: Segyevy Dániel (a lipcsei Leibniz Intézet munkatársa) kitartó kutatómunkája révén nemcsak egy nagyhatású, ám szinte elfeledett térképmű került ismét vissza a tudományos közbeszédbe, hanem közelebb kerültünk a XX. század több meghatározó problémakörének, köztük a Trianon-kutatásnak, valamint a magyar és európai tudománytörténet összefüggéseinek az alapkérdéseihez.
Képgalériánk ide kattintva elérhető a facebookon.
Az eseményről Kovács Péter MTI-tudósítása nyomán több sajtóportál is hírt adott: