2017. június 9-én Máriaremetén alig négyéves egyesületünk megkapta első kitüntetését, a Bethlen Gábor Alapítvány (BGA) által létrehozott Teleki Pál Érdemérmet. A díjat, amelyet 2006-ban a „szellemi honvédelem” elismerése céljából alapítottak meg, minden évben a Teleki nevével összefonódó trianoni gyásznap évfordulóján adják át, ezzel is utalva arra, hogy a magyarság szolgálata átível a jelenlegi országhatárokon.
A díjazottakat méltató Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke és egyben a BGA Kuratóriumának elnöke egyesületünkről szólva elmondta: Mika Sándor neve bár kevéssé ismert, személye egyet jelent az ideális tanár képével. Fiatalokat összefogó mester, célja a tudomány nemzeti elkötelezettségű művelése, és az utánpótlás nevelése volt, amely a most kitüntetett egyesület munkájában és létében is fölismerhető – mondta. A munkánkat illetően úgy fogalmazott: a Mika Sándor Egyesületben tehetséges fiatalok fogtak össze nemzeti elkötelezettségből. Számos törekvő ifjú közösség van az országban, és szeretnék, ha még több ilyen, a Mikához hasonlóan kiemelkedő lenne, az érdemérem adományozása ezért számukra is példát és biztatást jelent.
A díjat elnökünk, Isó Gergely vette át. A BGA felkérésére köszöntőt mondó korábbi elnök, Arató György kiemelte: a Teleki Pál Érdemérem a Bethlen Gábor Alapítvány becsületrendje. Elkötelező erejű, hogy miután az utóbbi években a magyar szellem olyan templomaiban emlékeztünk Trianonra, mint az Eötvös Collegium és a Magyar Írószövetség, idén szentségi értelemben vett kegyhelyen, a magyarság nemzeti eszményeivel összeforrt Szűz Mária-kultusz budapesti bazilikájában gyűltünk össze, ahol hetven esztendővel ezelőtt, az ateista és magyargyűlölő szovjet diktatúra árnyékában Mindszenty hercegprímás 100 ezer férfi élén megismételte Szent István országfölajánlását.
A díjátadónak Esterházy László esperes plébános jóvoltából a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika és kegyhely adott otthont, ahol néhány héttel korábban egyesületünk részvételével a BGA fölavatta Rieger Tibor két alkotását: a csallóközi Királyfiakarcsára tervezett Magyarok Nagyasszonya szobrot, valamint Mindszenty József bíboros egész alakos szobrát. (Az erről szóló beszámoló itt olvasható: http://www.mikaegylet.hu/kettos-szoboravatas-mariaremetei-…/)
A jelenlévő művész szintén köszöntötte a díjazottakat és egybegyűlteket a kegyhely plébánosa, Esterházy László is köszöntötte. Egyesületünk mellett az idei díjazottak között volt Horváth Béla, a Kölcsey Kör alapítója, egykori országgyűlési képviselő; Molnár Pál közíró, a Vasárnapi Újság egykori főszerkesztője és a Balassi kultusz éltetője, a Rákóczi Szövetség, a felvidéki magyarok hazai érdekképviselője és támogató szervezete; a müncheni Széchenyi Kör, a külhoni magyarok 40 éve működő egyesülete és közéleti fóruma; valamint a Török Máté vezetésével működő Misztrál Együttes, amely kulturális és közéleti szerepvállalása és nemzetszolgálata mellett a díjátadóhoz is hozzájárult egy csokor megzenésített verssel.
Galériánk a Facebookon megtekinthető.