Kettős szoboravatás a máriaremetei kegytemplomban

Május 13-án, a fatimai jelenés századik évfordulóján, népes zarándokcsoport előtt mutatta be két alkotását Rieger Tibor szobrászművész a máriaremetei kegytemplomban. A kezdeményezés, amelynek felkarolója a Bethlen Gábor Alapítvány (BGA) volt, elsősorban a csallóközi Királyfiakarcsán idén Szent István augusztus 20-i ünnepe alkalmából állítandó Magyarok Nagyasszonya bronzszobor elkészülését tűzte ki célul. A szobrot csallóközi felállításáig a kegytemplom szentélyében helyezték el, Rieger Tibor másik alkotása, a Mindszenty József hercegprímást ábrázoló, készülő szobor gipsz változata pedig a templom jobb első mellékoltáránál kapott helyet. 

Az eseményhez kapcsolódó ünnepi szentmisét Esterházy László pápai káplán, protonotárius kanonok, a kegytemplom plébánosa celebrálta, a résztvevők között jelen voltak felvidéki magyar kulturális szervezetek és egyesületünk több tagja is.

A szobrokat minden érdeklődő megtekintheti a templom nyitvatartási idejében május 14. és augusztus 16. között.