Magyar egyháztörténészek 3. országos találkozója

Balogh Margit, az MTA BTK főigazgatóhelyettese szervezésében 2016. június 8-9-én Tolna megyében, Murgán tartották meg a magyar egyháztörténettel foglalkozók 3. országos találkozóját, amelyen egyesületünk soraiból Arató György és Isó Gergely is felszólalt: előbbi a Győri Egyházmegyében zajló történeti iratmentés tudományos vonatkozásairól beszélt egy különleges XIX. század végi plébánosi napló kapcsán, míg utóbbi a mártírsorsú Ordass Lajos evangélikus püspök évtizedeken keresztül lappangó és nemrég föllelt naplóinak szenzációs történeti értékét mutatta be. Az emlékiratok, naplók és magánlevelezések módszertani problémája köré szerveződő konferencia legfőbb hozadéka a számtalan új ismereten kívül az egyháztörténet tudományos kapcsolatrendszerének megszilárdítása volt. Immár hagyományosnak tekinthető fórumon, saját jogon és (a szervezőknek hála) különlegesen vonzó körülmények között két napon át inspiráló eszmecsere zajlott a magyar egyháztörténet legfrissebb problémáiról. Az eseményről a Magyar Kurír számára Mihalik Béla collegistatársunk írt beszámolót, amely ide kattintva olvasható.
murga
Forrás: magyarkurir.hu