Ratkó József a magyar irodalom József Attilához, Németh Lászlóhoz vagy Illyés Gyulához mérhető alkotója volt. Saját magát „proletár származású értelmiségi parasztköltő”-nek nevezte. Művészi pályája a Rákosi-és a Kádár-éra évtizedeire, illetve a rendszerváltozás időszakára esik. Az egyén és a magyar társadalom alapvető sorskérdéseinek és szociális problémáinak különleges hangú feldolgozása révén Ratkót a magyar népi gondolat kései, utolsó nemzedékéhez köthetjük. Nagykállói népművelői tevékenysége a vidéki magyar közélet legismertebb kulturális szereplői közé emelte. Élete alkonyán a líra és próza felől a dráma mint a közönség nevelésére legalkalmasabb, legközösségibb műnem felé fordult, megtanult görögül, és újrafordította az Antigonét. Nehéz fölmérni is azt az űrt, amely Ratkó és tágabban a népi gondolat máig termékeny üzenetű alkotóinak elhallgatásából a magyar közéletben és a művelt irodalmi vagy egyetemi körökben egyaránt uralkodik. Rendezvényünk fő célja az volt, hogy rangos fővárosi publicitást teremtsünk Ratkó frissen befejeződött életműkiadásának és művészi világának. Rendezvényünkön neves irodalomtörténészek és művészek: Ágh István, Babosi László, Jánosi Zoltán, Kósa Ferenc, Nagy Gábor és Serfőző Simon beszélgettek Ratkó József örökségéről, munkássága művészi és közéleti értékéről, a kiváló Eötvös-kollégista irodalomtörténész, Gy. Szabó András szavalt, a Hangraforgó együttes zenélt, a fogadás hangulatáról pedig az egyesület hölgytagjai által készített hidegtálak és az Isó család mencshelyi birtokáról származó kiváló balatonfölvidéki borok, nemkülönben pedig Maruzsenszki Andor és Deák Zsigmond zenekara gondoskodtak.
- Colloquium Officiale II.
- Nemzeti Összetartozás Napja – június negyedikére emlékeztünk