2016. szeptember 29-én került sor a Szekfű Gyula Szabadegyetem eddigi legsikeresebb, legtöbb érdeklődőt vonzó beszélgetésére, mely a szocialista korszak állambiztonságának egyik legfontosabb területét, az ún. ügynök-kérdést állította középpontba. A résztvevőket, Kertész Botondot, az evangélikus tényfeltáró bizottság tagját, Kósa László akadémikust, az ELTE BTK professzorát és Soós Viktor Attilát, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagját Isó Gergely, egyesületünk alelnöke, és Pál Zoltán, egyesületünk egyik alapító tagja kérdezte.
Bár a kerekasztal-beszélgetés résztvevői kutatásaikban eddig főképp egyháztörténeti vonatkozásban vizsgálták a szocialista kor állambiztonságát(Kertész Botond az evangélikus, Kósa László a református, míg Soós Viktor Attila a római katolikus egyház és a kommunista állambiztonság kapcsolatával foglalkozik), a beszélgetés azonban korántsem szűkült le a történeti felekezetekre, ehelyett igyekezett általános kérdéseket megfogalmazni (és megválaszolni) az 1945 és 1990 közötti korszak egyik sötét fejezetéről, a magyar társadalom megtörésének kísérletéről. A résztvevők beszámoltak arról, hogy miért választották kutatási témának a szocializmus kori állambiztonság históriáját, milyen nehézségekkel találkoztak munkájuk során, de szóba került az is, hogy a jövőben hogyan szeretnék folytatni tényfeltáró tevékenységüket.
A közönség nemcsak a szűken vett ügynökkérdésről, hanem a kommunista diktatúrát kiszolgáló politikai rendőrség működéséről is hallhatott. A kutatók vázlatosan ismertették az 1945 és 1990 között működő államvédelmi/állambiztonsági hálózat történetének főbb eseményeit, néhány kiemelkedően fontos személy (pl. Hollós Ervin), vagy egy-egy megfigyelés (pl. a „Fekete Hollók-ügy”) bemutatásával. Szóba kerültek az állambiztonsági megfigyelések kiemelt terepei is, amelyek az egyházak mellett a tudományos és kulturális közéleti fórumok voltak, például egyetemek, írói társulatok vagy éppen a Magyar Tudományos Akadémia. A kerekasztal résztvevői kifejtették, hogy a besúgóhálózat működtetésében az ügynökök mellett még számos más eszköz is segítette a kommunista vezetőket (szigorúan titkos állományú tisztek, társadalmi kapcsolatok stb.), s a közvélemény félrevezetését szolgálja, ha mindenáron csak az ügynököket szeretné valaki a középpontba állítani. A történészek kifejtették véleményüket a kutatók és a társadalom erkölcsi felelősségéről is. Teljes egyetértés volt abban, hogy a kommunista államvédelem/állambiztonság az egyéni és a hagyományos értékeket egyaránt pusztító rendszer fegyvere volt, a működtetéséért felelős bűnösök megnevezése a kutatók egyik legfontosabb feladata. Kertész Botond összegzésképpen azt is kijelentette, hogy a rendszert – még, ha ez nem is föltétlen szakmai meghatározás – nyugodtan nevezhetjük sátáninak, ugyanis gyakran nemcsak a besúgottakat, hanem magukat a besúgókat is áldozatnak tekinthetjük, hiszen beszervezésük sok esetben kényszer, zsarolás útján történt. Mindazonáltal hiba lenne a kétféle áldozattípus közé egyenlőségjelet tennünk, mert ezzel azoknak az áldozatát és kiállásának értékét kisebbítenénk, akik annak ellenére mondtak nemet a rendszerrel való bárminemű együttműködésre, hogy ezzel tudatosan vállalták a meghurcoltatást, félreállítást és családtagjaira is kiható rendszeres és az élet számos területén megnyilvánuló negatív diszkriminációt.
Ahogyan várható volt, a közönség részéről több kérdés, hozzászólás érkezett, bizonyítván azt, hogy az „ügynök-vita” még jó ideig foglalkoztatni fogja a közvéleményt. Bogyay Elemér torontói közgazdász 1956-os emlékeit is fölelevenítve elmondta, nem a harcokhoz, hanem a későbbi elnyomáshoz és ennek eszközéhez, a rendőri terrorhoz kötődik a félelem és a meghátrálás jelensége, részben erre építkezett a hatalom a besúgóhálózat kiépítésekor. Bakos István művelődéskutató, a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvezető kurátora egyebek közt rámutatott az ügynök fogalmának sokrétűségére, és kitért a magyar pártállami titkosszolgálat moszkvai kötődéseire is. Az ügynökkutatás nehezen elfogadható példájaként említette ugyanakkor Kiszely Gábor Szellem a célkeresztben című könyvét, amely a kort és az áldozati szerepeket torzítva, egyoldalúan mutatja be. Kovács Miklós, a Központi Szeminárium volt növendéke a Tartótiszt című film egyik tévedését szóvá téve mutatott rá a társadalom erkölcsi felelősségére: Zimonyi János kanonok erkölcsi rehabilitálása érdekében szót emelve ismertette ezzel kapcsolatos kutatásait, és hangsúlyozta az állampolgári felelősséget az ügynökkérdés kutatásában. Az estét közel másfél órás kötetlen beszélgetés zárta némi vörösbor és pogácsa mellett.