Interjú Rácz Balázs Viktorral

Interjú Rácz Balázs Viktorral

Házhelyet egy lóért –

Alapkutatásokból épített híd a Hármaskönyv és XVIII–XIX. század erdélyi joggyakorlata között

  Rácz Balázs Viktor levéltár mesterszakos hallgató 2019. április 26-án vette át az első Mika Sándor-díjat, amelyet a kora újkori jogtörténettel foglalkozó, Nemesi birtokzálog a XVII. századi Erdélyben című OTDK-dolgozatáért nyert el.

Mika Sándor-díj

Mika Sándor-díj

Rácz Balázs Viktor, az ELTE BTK levéltár mesterszakos hallgatója kapta az első Mika Sándor-díjat, amelyet egyesületünk a névadó születésének 160. évfordulója alkalmából alapított azok számára, akik kiemelkedő OTDK-szereplésükkel dicsőséget szereztek a Történeti Intézetnek. A díjátadóra 2019. április 26-án került sor a Gólyavárban, az esemény egyben "Mika Sándor 160" emlékszemeszter harmadik, #utánpótlás

Szárszó Kollégium 1. rész – A magyar népi mozgalom fő kérdései

Szárszó Kollégium 1. rész – A magyar népi mozgalom fő kérdései

2019. május 17–19-én rendezte meg a Mika Sándor Egyesület a Hitel folyóirattal közösen Budapesten és Lakiteleken az első Szárszó Kollégiumot, mely a XX. századi magyar eszmetörténetben és politikai önszerveződésben kiemelkedő jelentőségű népi mozgalom vizsgálatát helyezte a középpontba. A – reményeink szerint sorozattá váló – rendezvény célja az volt, hogy a

„Összeköt a kutatás” – véget ért a „Mika Sándor 160” emlékszemeszter

„Összeköt a kutatás” – véget ért a „Mika Sándor 160” emlékszemeszter

Gimnazisták és az ELTE BTK Történeti Intézetének kiemelkedő hallgatói, valamint tanárai(n)k körében zártuk le a Mika Sándor születésének 160. évfordulója alkalmából tartott emlékszemeszterünket május 23-án a bölcsészkar Szekfű Gyula Könyvtárában. Egyesületünk az #utánpótlás nevet viselő programon az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) ELTE-s történész díjazottjai mellett bemutatta az Eötvös Collegiumról