Egyesületünk ötödik doktora

Száz százalékos eredménnyel, summa cum laude védte meg doktori disszertációját alapító tagunk, Novotnik Ádám 2019. november 4-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában, a Mikszáth Kálmán téren.
A helytállás üzenete


Szervezői interjúk a Keresztény mártírium nemzetközi emlékkonferencia kapcsán

"Mi hiszünk abban, hogy a hit nem mítosz, a hit valóság, és ezt jól kifejezi az Egyház fogalmi gyakorlata, amely kezdettől fogva logoszként (és nem mítoszként) hivatkozik a maga alapjára, az Igére és misztériumára. A keresztény hit valós történelemben él, mert alapja,
Keresztény társadalmi mártírium, 1944–1956

Nemzetközi emlékkonferencia

Konferenciánk célja demonstrálni a magyar keresztény felekezeteknek a társadalom, a kultúra, az oktatás és az egészségügy területén képviselt fölbecsülhetetlen szerepét, valamint a vallásellenes kommunista terror arra irányuló törekvéseit,
Arma – Colloquium Officiale III

A Mika Sándor Egyesület harmadik tudományos seregszemléje
2016. március 31-én és április 1-jén került sor egyesületünk harmadik konferenciájára az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán. A konferencia idén két napon várta az érdeklődőket, összesen hét szekcióba tömörítve a tudományos előadásokat a mediévisztika, kultúrtörténet, politika- és diplomáciatörténet, társadalomtörténet, Budapest-történet, orientalisztika