Architektur als Exponat – Nemzetközi építészettörténeti konferencia Lipcsében

Architektur als Exponat – Nemzetközi építészettörténeti konferencia Lipcsében

Örömmel hirdetjük, hogy Egyesületünk alapító tagja, Salamon Gáspár (a Leibniz-Institut für Geschichte und Kultur des östlichen Europa – GWZO tudományos munkatársa és a Humboldt-Universität zu Berlin doktorandusza) szervezője és egyik előadója az október 28-a és 30-a között Lipcsében megrendezendő nemzetközi építészettörténeti konferenciának. Az eseménybe online is be lehet kapcsolódni a

#MŰHELY – megrendeztük az első Salamander-konferenciát

#MŰHELY – megrendeztük az első Salamander-konferenciát

Egész napos, folyamatos érdeklődés mellett került sor a muhi csata évfordulóján tartott Salamander-konferenciánkra, amelyen a történeti kutatás célját és hasznát mutattuk be kutatott témáinkon keresztül. A Mika Sándor születésének 160. évfordulója alkalmából tartott emlékszemeszter #műhely alprogramján házigazdai köszöntőt mondott Tóth Krisztina, az ELTE Egyetemi Levéltár igazgatója, aki üdvözölte a fiatal

“Nemcsak tiszteljük régi épületeinket, érzelmileg is kötődünk hozzájuk”

“Nemcsak tiszteljük régi épületeinket, érzelmileg is kötődünk hozzájuk”

Közép-Európa épített kulturális örökségéről tartottak Budapesten konferenciát az idei Kulturális Örökség Európai Évében, december 15-én neves nemzetközi előadók részvételével, ahol bemutatták azt az online fórumot is, amely Európa lakosságának teremt felületet a városi épített örökségről folytatott párbeszédek és viták elindítására. 16-án további különleges örökségi eseményekre került sor. A Visegrád és Bécs

Bécs magyar vonatkozású szakrális kincsei

Bécs magyar vonatkozású szakrális kincsei

Szépszámú érdeklődő részvételével rendezték meg szeptember 26-án este a bécsi Collegium Pazmanianumban a helyi magyar vonatkozásokat Magyarország Bécsben címmel bemutató „művelődéstörténeti útikönyv” bemutatóját. Az eseményre az Ars Sacra fesztivál keretében került sor, a hagyományosan egy hétig tartó rendezvénysorozat meghosszabbításaként, amint arra Varga János rektor úr a köszöntőjében ki is tért.

Szekfű Gyula Szabadegyetem – Historizáló Budapest: Az építészeti historizmus múltja, jelene és jövője

Szekfű Gyula Szabadegyetem – Historizáló Budapest: Az építészeti historizmus múltja, jelene és jövője

DSC_1396

A Szekfű Gyula Szabadegyetem rendezvénysorozatának negyedik alkalmán az építészeti historizmus kutatásának fontos kérdései kerültek terítékre. Az egyfelől a szakmai nyilvánosság, másfelől a nagyközönség érdeklődésére is számot tartó téma megvitatására olyan szakemberek részvételével került sor, akik a historizmuskutatás kezdeteitől

Szekfű Gyula Szabadegyetem – Historizáló Budapest

Szekfű Gyula Szabadegyetem – Historizáló Budapest

Az építészeti historizmus múltja, jelene és jövője

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Szekfű Gyula Szabadegyetem következő ülésére: Noha a magyarországi historizáló épített örökség nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő, a historizáló építészet kutatását kezdettől fogva számos tényező nehezíti. A róla szóló diskurzus pedig ellentmondásokkal terhelt. A historizmus kutatását eleinte a kortárs ellenszenv, később az