Egyesületünk a Bethlen Gábor Alapítvánnyal és a Magyar Írószövetséggel közösen tartotta emlékező estjét a trianoni békediktátum aláírásának 96. évfordulóján, 2016. június 4-én, szombaton 18 órakor a Magyar Írószövetség Tanácstermében. Az est megnyitásaként Arató György, Egyesületünk elnöke és Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke köszöntötte a közönséget, majd Dr. Juhász György irodalomtörténész-hungarológus mondott emlékbeszédet. Ezt követően Lezsák Sándor író, az Országgyűlés alelnöke, a Kuratórium elnöke adta át a Teleki Pál Érdemérmeket a 2016. évi kitüntetetteknek. Hegedűs Zsuzsanna előadóművész szavalatokkal és népdalokkal emelte az est fényét.
A Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma 6/2016. sz. határozatával – magyarságszolgálatuk elismeréseként -, a következő személyeknek ítélte és adományozza 2016-ban a Teleki Pál érdemérmet:
Dr. Fekete Gyula, közgazdász, hajdani MVSZ képviselő, a Százak Tanácsa tagja,
J. Király István, az egykori Magyar Felsőoktatás főszerkesztője, a BGA volt informatikusa,
Szanyi Mária, néprajzkutató, ny. tanár, a Kincskeresők mozgalom szervezője (Felvidék),
Szalai Attila, polonista, egykori diplomata, közíró, a BGA kurátora, Retörki munkatárs,
Szeredi Pál, újkortörténész, a népi mozgalom és jeles képviselőinek kutatója, közíró.