Új előadássorozat indul az Eötvös Kollégium Baráti Köre szervezésében

Fröhlich Ida elnökhelyettes, az előadássorozat szervezője szeretettel vár minden érdeklődőt Borhy László, az ELTE rektora előadására.

Részletek az alábbi meghívóban és a lenti levélben találhatók.

Szabadon szolgál a szellem!

MEGHÍVÓ – 2019. február 27.

Az Eötvös József Kollégium Baráti Köre idén tavasztól  előadás-sorozatot indít „Szabadon szolgál a szellem” címmel.

Az újjáalakult Collegiumban az 1960-as évektől kezdve számos olyan diák végzett, aki későbbi pályáján kiemelkedő tudományos és szakmai eredményeket ért el. Ebben igen nagy része volt a Collegium által nyújtott lehetőségeknek, a szemináriumoknak, az intézmény  könyvtárának, hagyományainak, szellemi légkörének. Meghívott előadóink a Collegium volt diákjai lesznek, akik eredményeiket, tapasztalataikat szívesen osztják meg a Collegium volt és jelenlegi tagjaival.

A sorozat célja: felidézni saját történetünket, és benne a tudomány és szellemi élet kérdéseit. Célunk az is, hogy a mai egyetemi hallgatóság megismerkedjen a régi collegisták munkájával, módszereivel, eredményeikkel, szaktudományuk problémáival, egyszersmind bemutassuk azt a színvonalat, amelyet a Collegium korábban volt tagjai képviselnek.

Az előadások az előadók által saját szakterületükről választott témákat tárgyalnak a szélesebb közönség számára is érthető és élvezhető formában. Szeretnénk, ha tükrei lennének annak is, hogyan alakította a Collegium az ő szemléletüket, és mit jelent szakterületük kutatómunkája szellemi horizontunk, identitásunk alakításában, milyen kapcsolatai lehetnek mai életünkkel – egyszóval, miért érdemes (és kell) művelni ezeket a tudományokat.

Hallgatóságként egyaránt számítunk az “érettebb” és az “ifjabb” korosztályokra, a Baráti Kör tagjaira és a jelenlegi collegiumi ifjúságra. A sorozat minden érdeklődő számára nyitott, barátokat, ismerősöket szívesen látunk! Az előadásokat kérdések, beszélgetés követik.

Hívunk és várunk Benneteket, és kérünk, jöjjetek minél többen!

Fröhlich Ida
a Baráti Kör elnökhelyettese