II. történelmi sétánk a Fiumei úti temetőben
és emlékezés a Collegium halottaira
Woroniecki elfogása után ellepték a plakátok Pestet, hogy hirdessék, kézre került az 1848–49-es magyar szabadságharc egyik legnépszerűbb hőse: Haynau nem a katonát, hanem a jelképet akarta kivégeztetni – mondta Kovács István költő, polonista Mieczysław Korybut Woroniecki alezredes halálának 170. évfordulója alkalmából a szabadsághős Fiumei úti síremlékénél október 30-án.
A Mika Sándor Egyesület és az Eötvös Kollégium Baráti Köre közös szervezésében tartott, halottak napjához közel eső, II. történelmi sétán Kovács István fölidézte a magyar-lengyel fegyverbarátság szimbólumának alakját. Elmondta, hogy Woronieckit – akit a hagyomány ezredesként emleget, bár igazolhatóan csak alezredesi rangig jutott – épp úgy kétszer keresztelték meg, mint Bem tábornokot: először születése után a bába, majd 1841-ben, amikor tizenhat esztendősen belépett a hadseregbe. A második keresztelésre vélhetően zavaros családi háttere és édesanyja válása miatt kerülhetett sor – tette hozzá.
Woroniecki tüzérként kezdte katonai pályáját, később gyalogos lett, 1848. nyarán pedig újvidéki állomáshelyéről Szabadkára ment, ahol a nemzetőrök élére állt: a szerb felkelők fölötti győzelmének Óbecsénél azonnal híre ment, a nemzetőrök pedig közfelkiáltással századossá nevezték ki, amit Mészáros Lázár hadügyminiszter is jóváhagyott. Ezután Pesten vadász szabadcsapatot szervezett, majd visszatért a szerb frontra. 1848. szeptember 2-án Perlasznál hatalmas győzelmet aratott, amellyel megakadályozta, hogy a szerb felkelők csatlakozzanak Jelačić hadseregéhez.
Az ütközetben Woroniecki személyesen vezette rohamra vadászcsapatát, amit utóbb a Közlöny is megírt – folytatta Kovács István, hozzátéve, hogy a sajtónak már akkor nagy közvéleményformáló szerepe volt, hiszen a perlaszi csata igazi hőse tulajdonképpen egy másik lengyel, Jeronim Olschefsky lehetett. A 37. gyalogezredben szolgáló tiszt ugyanis nagy bravúrral és számos honvéddal elfoglalt egy szerb sáncot, birtokba vette annak ágyúit, és elkezdte lőni a szerbeket. Woroniecki népszerűségéhez Kovács István szerint hadi sikerein túl „vagánysága és legendás szépsége” is hozzájárult. Ahogyan a korabeli források írják, Woroniecki távozásakor Máramarosszigeten „sok leánynak bepárásodott a szeme”.
Kovács István elmondta: Woroniecki neve fogalommá vált, nem csoda, hogy elfogása után Haynau mindenhová kiplakátoltatta a hírt. Pere – Batthyány Lajoséhoz hasonlóan – koncepciós volt, hiszen október 3. után már nem volt önálló szabadcsapat-parancsnok, így az amnesztia rá is érvényes kellett volna hogy legyen. Elfogatásának története végzetszerű: az 1849. augusztus 5-i szőregi ütközetben egyedül végzett felderítést, ami az előírás szerint tilos volt, ráadásul osztrákoktól zsákmányolt lovon ült. Amikor egy császári dragonyos század közeledett, meg akart fordulni lovával, de az állat nem engedelmeskedett: az osztrák kürtszó és a „lóbajtársak” mágnesként vonzották, Woronieckit pedig ezzel a fogságba vezette.
Bírósági tárgyalásának jegyzőkönyvébe utólag beleírtak, egyes részeket átsatíroztak, azért, hogy halálra ítélése törvényszerűnek tűnjön. Volt egy Schweighoffer Amália nevű lembergi színésznő, aki mint menyasszonya látogatta meg a börtönben. Bár szerintem 1848–49-ben több menyasszonya is volt Magyarországon – tette hozzá Kovács István. Kivégzése előtt formálisan összeadta őket egy börtönőr, erről azonban nem maradt dokumentum, így az özvegy utóbb nem tudta bizonyítani a Honvédsegélyező Alapnál házasságkötésüket.
Woronieckit ugyan kivégezték a pesti Újépületnél 1849. október 20-án, de óriási legendája támadt már az 1850-es években – hangsúlyozta Kovács István –, a kiegyezés után azonnal gyűjtést indítottak, hogy síremléket állítsanak neki, amire végül 1877-ben került sor. Emlékező beszédét Kovács István azzal zárta, 1945-ig Woroniecki volt a magyar ifjúság egyik legnagyobb példaképe, akinek kultuszát a pesti egyetemisták ápolták, majd néhány éve a Mika Sándor Egyesület elevenítette föl és újította meg. Bakos István rögtön hozzátette: „és Te, hiszen Te hoztál bennünket ide az 1960-as évek elején”.
Szabó András előadóművész ezután a Woroniecki huszonötödik születésnapja körüli napokban, 1849. márciusában, Marosvásárhelyen megjelent Dienes Lajos verset idézte: Köztársasági ima „a magyarok Istenéhez”, majd a résztvevők megkoszorúzták az emlékművet. A Mika Sándor Egyesület nevében ifj. Arató György korábbi elnök, a Wacław Felczak Alapítvány nevében Gerencsér Tibor igazgató és Zöldy Áron helyezett el koszorút, az Eötvös Kollégium Baráti Köre nevében pedig Arató György elnökségi tag gyújtott mécsest.
A sírkertben tett történelmi séta során meglátogattuk névadónk, Mika Sándor sírját, valamint gyertyát gyújtottunk több, az Eötvös Collegium életében meghatározó tudós sírjánál: Gombocz Zoltán nyelvésznél, az Eötvös Collegium legendás igazgatójánál, Bartoniek Géza fizikusnál, az Eötvös Collegium első igazgatójánál, Alpár Ignác építésznél, a Collegium Ménesi úti palotája tervezőjénél, Wlassics Gyula kultuszminiszternél, a Collegium tényleges alapítójánál, és Eötvös Loránd kultuszminiszternél, a Collegium megálmodójánál.
Az út során megálltunk József Attila, Ady Endre és Léda sírja mellett is, valamint fölidéztük az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek és polgári áldozatainak emlékét a 21-es parcellánál.
A sétát kötetlen beszélgetés és koccintás zárta Bakos István tanár úr invitálására a belvárosban. (A tanár úr több érdekes, évfordulós emléket osztott meg velünk a beszélgetés során, ezek közül az egyiket alább bővebben is elmeséljük.)
További képek a Mika Sándor Egyesület Facebook-oldalán találhatók.
Szeretettel ajánljuk minden érdeklődő figyelmébe az alábbi, Woroniecki alezredesről szóló kisfilmet is:
Alább olvasható Mieczysław Korybut Woroniecki életrajza Kovács Istvántól:
Képek: Arató György, Bojtos Anita
*
Bakos István tanár úr a séta napján kezünkbe adta a Rendszerváltó Archívum folyóirat legfrissebb számát, benne a Kerepesi temető 21-es parcellájáról, az 1956-os hősi halottak nyughelyéről szóló írásával. 1982-ben a hatalom fölszámolásra ítélte a parcellát, amely ekkoriban szomorú látványt nyújtott a “nagyra nőtt gyomnövényekkel, kisebb-nagyobb ecetfákkal, kiásott sírgödrökkel, kidöntött sírkövekkel, elgazosodott jeltelen sírdombokkal” – írja. A zárt parcellát halottak napja körül rendőrök őrizték, csak a hozzátartozókat engedve a sírokhoz, ráadásul 1957 óta egyházi szertartásokat is tilos volt végezni a temetőben.
Az itt nyugvó 56-osok emlékezete azonban – mint már annyiszor – a Collegiumban vált nemzeti üggyé. Tóth Gábor igazgató 1968-tól dolgozott ugyanis egy valódi Nemzeti Pantheon építésén, amelynek munkacsoportja 1200 személy életművének és síremlékének adatait vezette kartonokra. (A történészekből álló munkacsoport tagja volt Antall József későbbi miniszterelnök is.) Bakos tanár úr ekkor, 1968-ban az Eötvös Kollégium Diákbizottságának titkára volt, ezért másfél évtizeddel később, a parcella fölszámolásának hírére tiltakozást fogalmazott meg az intézkedés ellen, történelmi értékekre hivatkozva, és a Házsongárdi Temető szomorú példáját is idézve.
A parcella megmenekült.
1989-ben fölújították, 1990-ben pedig hivatalosan is kegyeleti hellyé nyilvánították – köszönet érte mindazoknak, akik vallják: szabadon szolgál a szellem.
A cikk teljes szövege és a folyóirat itt olvasható: http://archivum.retorki.hu/upload/2019/10/retorki_rszva_2019_03_szines_web.pdf